Oiolosselôte - Genesis 17

Ábrám Ábrahámnak neveztetik

"Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes."

(1Móz 17: 1)

Eddigi tettei után Ábrámnak új formájában jelenik meg az eddig is imádott Isten. Eddig Magasságos Istenként imádta, aki teremtette az eget és a földet; most viszont egy új aspektusával ismerkedik meg. Mindenható Istenként mutatkozik be neki. Ábrám a meditációi és tapasztalatai alapján eljut odáig, hogy az ő Istene nem csupán megteremtette a dolgokat, de azok fenntartásában is a legfőbb szerepet játssza. Minden teremtett dolognak felette áll, mindenben benn él (ha személyesen nincs is jelen bennük), s így bármi létező dolog az Ő akarata okán áll fenn, működik, létezik. Így innen kezdve a Magasságos Mindenható Isten lesz Ábrám és háznépe számára. Ez az az aspektus, amely a leszármazottait, s főleg Mózest el fogja juttatni a Léteztető Istenhez: Jehovához. Ahhoz, hogy ezt a mindenható fenntartást hatékonyan, és az emberiség javára meg tudja mutatni, arra szólítja Ábrámot, hogy működjön együtt Vele. Ő lesz az eszköze a tervei (a mindenható fenntartás) végrehajtásában. Őt használja fel a Teremő arra, hogy bemutassa az ég, a föld és a pokol népei számára: mit is jelent az Ő mindenhatósága. Hosszú út vezet el odáig, míg ez mindenki számára bizonyosságot nyer. És Ábrám méltó lesz arra, hogy vele állítson példát.

Azt mondja neki az Isten: 'légy tökéletes' – vagyis teljes szívből, és minden erejével törekedjen arra, hogy alkalmas legyen megfelelően együttműködni Vele.

"És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged."

(1Móz 17: 2)

Újra bizonyosságot nyert Ábrám a felől, hogy az ő Istene szövetséget köt vele. Szép lassan az is kezd kibontakozni, hogy neki a szövetség érdekében (értelmében) mi is lesz a feladata. Egy hatalmas nép létrejöttének megalapozása. Ennek részleteit Teremtője időről időre fel fogja vázolni előtte. Időt biztosít számára, hogy elméjében és szívében feldolgozza azt, és így mindig helyes döntéseket hozzon. Mindennek a célja a Teremtő nevének felmagasztalása, és mindenhatóságának bizonyítása lesz a megteremtett világ felé. Mindezt Ábrámon, s annak leszármazottain keresztül kívánja megvalósítani. Elég komoly kihívás ez Ábrám számára, de képes lesz megbirkózni vele.

"És arczára borúla Ábrám; az Isten, pedig szóla őnéki, mondván: A mi engem illet, imhol az én szövetségem te veled, hogy népek sokaságának atyjává leszesz. És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged. És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is származnak tőled."

(1Móz 17: 3- 6)

A hallottak olyan mély tiszteletet ébresztettek Ábrámban, hogy önkéntelenül is térdre esett, s arcára borult hódolata jeléül. S így hallgatja tovább a Teremtőjét, a Mindenható Istent. S Ő beszél. Csodadolgokról beszél. Ábrám extatikus mámorban hallgatja Őt. Még Ábrám nevének jelentését is módosítja. Ezek után 'népek sokaságának atyja'- ként nevezi őt. Ezzel a kedveskedéssel is a szövetségüket kívánja alátámasztani. Továbbá felfedi előtte, hogy tervében királyok is részt vállalnak, s ezek is tőle fognak származni.

Ehhez tehát nem lehet felszínesen oktatni a háznépét, a majdani leszármazottait. Nyilvánvalóan egy igen komoly, mélyreható oktatóprogramot kell majd kidolgoznia. Ehhez is a Mindenhatótól kér segítséget.

"És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad."

(1Móz 17: 7)

Többek között azért kívánja megsokasítani Ábrahám magvát, hogy azokkal is szövetséget kössön. A szövetség célja: a Mindenható felmagasztalása a népek fölé. Ábrámnak azt mondja: Legyek én a te Istened. Nyilvánvalóan eddig is az volt; ez azonban korábban Ábrámnak csupán választása, egyéni döntése volt. Most viszont szövetséges viszony fog fönnállni kettőjük között – beleértve a leszármazottakat is. Mivel korábban Isten azt mondta Ábrahámnak, hogy ő általa az egész föld áldásban fog részesülni, nyilvánvaló, hogy ez az örök szövetség a későbbiekben majd az Isten és az emberiség közt kell, hogy érvényre jusson. Ezt pecsételi most meg. Ez a szövetség fogja előkészíteni a Mennyei Királyság elöljáróit a föld megtisztítására, az ítélet meghozatalarára, és a végrehajtást követő paradicsomi világbirodalom felépítésére.

Nos, ezért van szükség erre a szövetségre!

"És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik."

(1Móz 17: 8)

A szövetség hatálya kiterjed a terület birtoklására is; persze a korábban már szemléltetett módon. Nem egyszerűen tulajdonhoz akarja juttatni Ábrahámot és leszármazottait, hanem egy tökéletesen megtisztított élőhelyhez, paradicsomi körülményekhez. Ez a szövetség távoli célja. Ezt azonban fokról fokra elő kell készíteni, a leendő népet fel kell készíteni szellemileg és érzelmileg – vagyis lelkileg. Meg kell őket tanítani arra, hogy mit vesztettek el, és hogyan kell elgyőzni az Éden keleti kapujába telepített kérubokat, és a villogó pallos lángját. Ezt az oktatóprogramot kizárólag Tőle lehet elsajátítani, ezért szükséges, hogy a továbbiakban Ábrahám és leszármazottai kizárólagos önátadással imádják, és szolgálják Őt.

A körülmetélkedési szövetség

"Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te, pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei szerint."

(1Móz 17: 9)

Most egy érdekes és fontos dologhoz jutottunk a tanulmányaink során. A Magasságos továbbfolytatva Ábrahám felé a szövetségről szóló tanítást: újra fölhívja a figyelmét a szövetség fontosságára. Az ismétlés figyelemfelhívást von maga után, vagy követel meg. Másfelől viszont ezzel kívánja bevezetni a további közleményét, vagyis azt, hogy Ábrahámot és leszármazottait mi fogja emlékeztetni erre a szövetségre, megállapodásra. Egy igen egyszerű, mégis meghökkentő dolog.

"Ez, pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te utánnad való magod között: minden férfi körűlmetéltessék nálatok. És metéljétek körűl a ti férfitestetek bőrének elejét, és az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele."

(1Móz 17: 10- 11)

Egy korabeli szövetségkötés már történt a Teremtő és Noé között. Ennek a jele: a levegőben eső után megjelenő szivárványhíd. Ez arra figyelmezteti a szerződő feleket (Istent és az emberiséget), hogy többé nem lesz a víz özönné a földön, minden élőlény elvesztésére. E fönti szövetség viszont arról szól, hogy a Magasságos Ábrahámot népek sokaságává teszi. Ennek jeléül Ábrahámnak phallus-szimbólumot kell felmutatnia úgy, hogy azt bármikor szolgálatkész állapotúnak lássák. Természetes, hogy az ember megszaporításának közvetlen eszköze a hímtag. Bárki bármikor rátekint, arról az kell, hogy eszébe jusson, hogy ők szövetségben állnak a Teremtővel, aki őket használja föl a népek közül arra, hogy Neki meghódoló, igazságos emberek tömegével népesíti be a földet. Ennek jelentősége a későbbiek folyamán természetesen majd szellemi értelmet fog nyerni, akárcsak a többi ókori törvény.

"Nyolcznapos korában körűlmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentől, a ki nem a te magodból való. Körűlmetéltetvén körűlmetéltessék a házadban született és a pénzeden vett; és örökkévaló szövetségűl lesz az én szövetségem a ti testeteken."

(1Móz 17: 12, 13)

Nyolcnapos korban kell ezt a körülmetélkedést elvégezni. Mit is jelképez ez? Beszéltünk már róla, hogy a Bibliába úgy kerül egy-egy mondat, vagy gondolat, hogy annak igen sok oka és értelme van. Ahhoz, hogy egy-egy gondolat rögzítésre kerülhessen, igen sokféle szabály és törvény fogságába kellett esnie. Tehát mindezek együttesen okozzák egy-egy bibliai gondolt hosszú távú értelmezhetőségét is; de még akkor is, ha látszólag egy helyben végrehajtható (végrehajtandó) dolgot fogalmaz meg. A szó (Szó) szolga. Nagyon sok feladata van. Minden feladatával a Teremtőt szolgálja. Egyrészt az Ő teremtésművét oktatja, tanítja, másfelől viszont Urának jelent vele. Egy-egy röpke gondolat nem őrződik meg egy olyan szellemi termékben, amely évezredeken át jelentőséggel bír. Annak minden egyes gondolata rendelkezik ezzel a tulajdonsággal. Ahogy egy-egy ember vagy állat egyedi lelke minőségileg azonos a Teremtő mindent átható Szent Lelkével, úgy igaz ez a Biblia egy-egy gondolatának és az egésznek a viszonyára is. Csupán mennyiségi különbség van közöttük, hisz míg a Biblia az egész gondolkodást átfogja; addig egy-egy gondolat csupán egy-egy részfeladatot lát el.

A szivárvány és a körülmetélkedés jelképek, emlékeztetők. Persze más jelentőségük is van, de ezt itt most nem elemezném ki. A szivárvány azt mutatja, hogy a vízből kiemelt teremtésmű többé nem fog visszasüllyedni ugyanabba az elembe; de a fölötte uralkodó durva-fizikai lételembe: a tűzbe igen. Annak tartja fenn. A tűzben viszont már nem fog megsemmisülni minden élő, hisz némelyek eljutnak arra a szintre, hogy a lelkük kitisztítása útján felülkerekednek, felülemelkednek mohó anyagi vágyakozásuk legsűrűjén: a földön és a vízen. Tudni kell, hogy korábban a föld által pusztította el a Teremtő a művét – ez volt az Édenből való kiűzetés ('töviset és bogácskórót teremjen tenéked)! A szivárvány tehát ilyen értelemben a tűz ragyogásának egy fajta látványa is. A körülmetélkedés egy olyan szövetség megkötésére mutat jelet, amely által a Teremtő egy ideológiailag és érzelmileg, illetve hitében és istentudatában megtisztított nép elszaporodását jelzi. Először csak kis méretekben: egy családban (háznépben), majd egy népben (Izraelben); majd a Mag megjelenése után egy Királyságban, amely az egész földet magába foglalja. A fent említett megtisztított emberiség elszaporodását jelzi az egész földön, illetve a Világegyetemben. A Keresztény Görög Iratok a körülmetélkedést már úgy említik, hogy a szívet kell körülmetélni.

Míg a phallos körülmetélése alkalmával a szexuális vágy mutatkozik meg tisztán; addig a szív körülmetélése esetén ez a teljes érzelem- és vágy-rendszerre vonatkozik. A körülmetélt szívben tiszta érzelmek, és az Isten szolgálatára irányuló vágyak jelentkeznek a szövetség értelmében. Így a földtől és vizektől megtisztított emberiségnek lehetősége lesz Armageddon túlélésére. A világ pusztulása számukra egy felülről végignézendő esemény lesz – persze nem kis szomorúság nélkül. Ebben az sem gátolja őket, hogy mindezen közben anyagi testük van. Ezt akkor váltják, amikor akarják; és olyanra, amilyen épp tetszik nekik, vagyis amelyik az adott isteni szolgálathoz épp megfelel. (A második világháborúban Himler épp egy ilyen felsőbbrendű emberi fajt keresett.)

Tehát a hímtag körülmetélésének az a célja, hogy intenzíven szaporítsa a nemzetet (hisz felfokozott, szinte állandósított izgalmi állapotba kerültek); de akárhány feleségtől s ágyastól szülessen is a gyermek, azt mind-mind Istennek tetsző módon, illetve az Ő vég nélküli szolgálatára nevelje fel. S így kell létrehozni egy megtisztított nemzetet – hogy így lehessen újra részük abban, amit Ádám neje révén elherdált: a tökéletes Éden élvezésében – anélkül, hogy azt az érzékeink, személyes vágyaink kiélésére használnánk. Hisz azzal is az Istent kell szolgálni, Ő helyez bele olyan lelkeket, akiket ily módon a mi szerető felügyeletünkre bíz. Az ilyen szolgálat a továbbiakba sokkal nagyobb élvezetet nyújt nekünk is, mintha kifejezetten ezeket az élvezeteket kergetnénk, és csak szenvednénk érte, tőle, és következményeitől. Az Istentől kapott élvezettől sohasem szenvedünk: örök boldogságot, megelégedettséget, biztonságot ad számunkra bármilyen körülmények között.

"A körűlmetéletlen férfi pedig, a ki körűl nem metélteti az ő férfitestének bőrét, az ilyen lélek kivágattatik az ő népe közűl, mert felbontotta az én szövetségemet."

(1Móz 17: 14)

Egy tökéletes tisztítási folyamat veszi kezdetét. Az, aki nem hajlandó körülmetélkedni, vagy gyermekét, szolgáját körülmetélni: egyértelmű, hogy a szívében nem hajlandó együttműködni a Magasságos szervezeti elrendezésével. Ez ma úgy mutatkozik meg, hogy Jehova fölállított egy tökéletes mennyei és földi szervezetet, s aki ennek tagja, az úgy mutatja ezt ki, hogy szorosan együttműködik annak elveivel, szabályaival, melyek elkülönítik más vallási szervezetek képviselőitől, gyakorlóitól. Aki ezeket a szabályokat tartósan és tudatosan figyelmen kívül hagyja, azokat Jehova kizárja a szervezetéből: kiközösítik. Ez a mód valójában kevés földi szervezetnél nyilvánul meg, de ugyanakkor ezekben a leghatékonyabb a tisztító hatás is. Egy ilyen szervezet: Jehova Tanúi világszervezete. Ebben a szervezetben metélik körül a szívet, megtisztítva azt minden bűnös vágytól, és érzelemtől.

Tehát valójában ennek az egyszerű szabálynak köszönhető, hogy a nép, Ábrahám leszármazottai megmutathatják szívük legfontosabb tulajdonságát, ami a Maghoz, majd a Paradicsomba vezeti őket: hogy tudniillik meghódolnak Jehova, és az Ő akarata előtt. Innen már könnyebb út vezet a tudás megszerzése, és a helyes döntések meghozatala felé. Aki nem hódol meg a Teremtő előtt (ezen egyszerű szabálynak engedelmeskedve), annak teljesen felesleges a továbbiakban a helyes reménységet tápláló nép között élni. Meg kell ölni őt. Vagyis meg kell tőle vonni a továbbiakban a Magasságos életadó szellemét.

Szárai Sárának neveztetik

"És monda Isten Ábrahámnak: Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az ő neve. És megáldom őt, és fiat is adok ő tőle néked, és megáldom, hogy legyen népekké; nemzetek királyai származzanak ő tőle."

(1Móz 17: 15, 16)

Most érkezik el Ábrahám a hitében odáig, hogy már megtudhatja, amit addig is sejtett: az Élet Forrása végre az ő feleségét, Szárait találja méltónak arra, hogy rajta keresztül szülessenek Ábrahámnak magzatai, akiktől a királyok és népek származnak, illetve akinek a vérvonalán elhozza a Teremtő a Magot, aki a Mennyei Királyság keretében felszabadítja az egész emberiséget a szenvedés alól.

"Ekkor arczára borúla Ábrahám, és nevete és gondolá az ő szívében: vajjon száz esztendős embernek lesz-é gyermeke? Avagy Sára kilenczven esztendős lévén, szűlhet-é? És monda Ábrahám az Istennek: Vajha Ismáel élne te előtted."

(1Móz 17: 17, 18)

A hallottak igen meghatották Ábrahámot, ezért szinte automatikusan leborult Isten színe előtt. Azonban még testi módon gondolkodik, s így kételyek mardossák: ilyen idős házaspár lévén, lehet még gyermekük? Másfelől pedig nyilván már fáradtnak is érzi magát ahhoz, hogy most kezdjen gyermeknevelésbe. Nyilván a felesége sem érez már elég erőt, hogy vénasszony létére egy gyermekkel bíbelődjön. Majdnem hogy kiábrándul Ábrahám. Végső kétségbeesésében arra kéri Istent, hogy a már tizenhárom éves fiúcskára tekintsen úgy, mint aki az ígéret vezérfonala lehet. Bárcsak általa valósítaná meg a Teremtő a neki tett ígéretet. Ne őt gyötörné már! Ábrahám tehát még nem kerekedett felül anyagi szemléletmódján; nem látja át, hogy Isten akár meg is fiatalíthatja őt is, a feleségét is, ha szükséges. Újult erőt önthet beléjük szeretete által.

Izsákot igéri Isten

"Az Isten, pedig monda: Kétségnélkűl a te feleséged Sára szűl néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ő vele örökkévaló szövetségűl az ő magvának ő utánna."

(1Móz 17: 19)

Ábrahám hiába kételkedik, az Isten közli vele szándékát: Sára fog neki egy fiút szülni – hiába kilencvenkilenc éves. Később még majd ki fog derülni, hogy Isten valóban visszafiatalította Sárát. Ezzel előrevetíti azt az időt, amikor a paradicsomi építkezések során az Armageddont túlélőket ugyanígy vissza fogja fiatalítani az optimális biológiai érettség (állandóság) szintjére. Ezt a képességet majd Jézus Krisztussal fogjuk megosztani, aki a mennyei trónjáról világméretekben fogja azt felhasználni. Természetesen ezt ott már csak az olyan emberekkel érdemes megvalósítani, akik már felülkerekedtek az anyagi mivoltukon, s így nem tudnak újra öregedni – csupán tiszta ruhát váltani. Sáránál ez még nem tartós folyamat: ő később újra megöregszik, s majd meghal.

Ábrahám tud erről, de a tapasztalatai még nem hagytak elég nyomot a szívében. Ezért a kétely. Teremtője azonban biztosítja őt ennek lehetséges voltáról. A vágyaitól még meg nem fosztott Ábrahám fontosnak tartja tehát a már élő fia a jövőjének a biztosítását. Az elkövetkező események viszont olyan mély nyomot hagynak benne, hogy hatására a történelem egyik legnagyobb, hitből fakadó cselekedetét fogja véghez vinni.

"Ismáel felől is meghallgattalak: Ímé megáldom őt, és megszaporítom őt és megsokasítom őt felette nagyon; tizenkét fejedelmet nemz, és nagy néppé teszem őt."

(1Móz 17: 20)

Ezt az ígéretét is már másodszor halljuk. Először Hágárnak magyarázta el a Magasságos, a Látomás Istene. És most Ábramámnak. Mindkettő szereti a gyermeket, s aggódik í jövője felől. Mindkettőjüknek ugyanarról a tervről számol be az Isten. Nem véletlen, hogy kettőjük közös ajándéka ő.

Ez a tizenkét fejedelem, és a belőlük származó törzsek lesznek később a ma élő arabok, vagyis a muszlimok. A mai napig folyamatosan atyjafiai ellen törekszenek. Atyjafiainak ma élő képviselői a keresztények (természetesen a zsidókon keresztül), és a zsidók.

"Az én szövetségemet, pedig megerősítem Izsákkal, kit néked szűl Sára ez időkorban, a következő esztendőben. És elvégezé vele való beszédét, és felméne az Isten Ábrahámtól."

(1Móz 17: 21, 22)

Újra biztosítja Ábrahámot Isten arról, hogy Sára jövő ilyenkor fiút szül, akivel majd megerősíti a korábban tárgyalt szövetséget. Most már biztos benne Ábrahám, de a halvány kétely miatt még egyszer fel fogja őt keresni ez ügyben.

Ezek után az álomképben megjelenő Isten (az asztrál síkon át) újra felemelkedik saját szellemi birodalmába – szertefoszlatva ezzel az Ábrahám által még észlelhető asztrális kivetülést a lelkéből. Az Isten így tud a leghatékonyabb módon képet alkotni magáról a szolgái elméjében, hogy megkönnyítse a Vele való kommunikációt. Az emberre e legerősebb hatást mindig a vizuális megjelenítés gyakorolja. Álomban ez könnyebben megoldható, mint tridimenzionális környezetben. Erre alapozva azonban az utolsó ezirányú látogatást már anyagiasult formában fogja megejteni, de erről majd akkor.

Körülmetélkedés

"Vevé azért Ábrahám Ismáelt az ő fiát, és háza minden szülöttét, és mind a pénzén vetteket, minden férfiat Ábrahám házanépe közűl és körűlmetélé férfitestöknek bőrét ugyanazon napon, a mikor szólott vala vele az Isten. Ábrahám, pedig kilenczvenkilencz esztendős vala, mikor körűlmetélé az ő férfitestének bőrét. Ismáel pedig az ő fia tizenhárom esztendős vala, mikor körűlmetélék az ő férfitestének bőrét. Ugyanazon napon metéltetett körűl Ábrahám és Ismáel az ő fia. És házának minden férfi tagja, háza szülöttei és kik idegen embertől pénzen vásároltattak, vele együtt körűlmetéltetének."

(1Móz 17: 23- 27)

Miután Ábrahám így megértette Isten szándékát: cselekedett. Megtette azt, amit Isten kért tőle. Jelet tett házanépe minden tagjára. (ezzel számukra kezdetét vette e nyolcadik nap; innen kezdve ez fog bennünket emlékeztetni arra, hogy a megteremtett világegyetem hetednapi szenvedései véget értek, elkezdődik a nyugalom napja: a nyolcadik nap).

Megalapozta Ábrahám a Mennyei Királyság áldásainak kiterjedését a földre. Ebből az elrendezésből fog megszületni a megígért Mag, aki magas szinten ki lesz képezve a Mennyei Királyság felépítésére; a Mennyei Bíróság munkájának lebonyolítására; a Paradicsom kapujának felszabadítására; a kert határainak világegyetemi szintű kiterjesztésére. Ő lesz mindezek alatt a fő közbenjáró az emberiség és Isten között; Ő lesz az áldozat, amely mindezeket jog szerint lehetővé teszi.

Ábrahám tehát tettével egy nagyon fontos úton indította el az emberiséget -–nagyszerű hitének köszönhetően.